Mesélés.

Manapság már nem mesélünk történeteket - csak hallgatjuk őket. Várjuk, hogy eljöjjenek értünk és előre elkészített, csomagolt világokba vigyenek bennünket. Rabszolgái lettünk a TV-nek, a videónak, megengedve ezzel, hogy mítoszteremtő zsarnokok diktálják, a képzeletünk mit is tartalmazhat.

De egyáltalán nem muszáj, hogy mindez így legyen. A mesélés, a személyes szinten, ismét visszavehető a kultúránkba. Éppen ez az, amiről a másik alapjában véve szól: nem nekünk elmesélt történetek, hanem általunk meséltek megalkotása. Az együttes mesélés játékán és művészetén keresztül újabb történeteket teremtünk, s magunkévá tesszük a régi mítoszokat és legendákat is.

A mesélés lehetőséget ad, hogy megértsük saját magunkat, úgy, hogy egy közeget ad, melyben megmagyarázhatjuk győzelmeinket és vereségeinket. Ha kultúránkat, családunkat és önmagunkat új kontextusokban tekintjük, megértünk addig fel nem ismert dolgokat is. A mesélés szórakoztató, mert így megmutatja a dolgokat; felvillanyozó, mert igaz. Annak, hogy élünk-halunk a történetekért, egészen biztosan oka és célja van.

Szerepjátszás.

Mesélő-játék, de egyben szerepjáték is. Mint a “másik” játékosa, nemcsak történeteket mesélsz, hanem igazából bennük is vagy, mint a főszereplők egyikének megtestesítője. Sokban hasonlít a színházra - csak itt a szöveget is te írod.

Hogy megértsd, mi a szerepjáték, csak vissza kell gondolj egy kicsit a gyerekkorodra, és a rengeteg csodálatosan eltöltött időre, melyben rablósat, indiánosat vagy épp papást-mamást játszottatok. Az bizony szerepjátszás volt, valamilyen spontán és természetes játék, amely teljesen lekötötte a képzeletet. Ezek a játékok segítettek, hogy beletanulj az életbe és a felnőtt szerepekbe. Elengedhetetlen részei a gyerekkornak; de az, hogy felnőttél, egyáltalán nem jelenti, hogy abba kell hagyd őket.

Eltérően ettől az utánzó-játéktól, van néhány szabály, hogy segítse a szerepjátszást. Leginkább a "Bumm! Bumm! Meghaltál!" "Nem is!"-tipusú viták kikerülésére szolgálnak - és hogy a valószínűség mélyebb érzetét kölcsönözzék a történetnek. A szabályok irányítják és terelik a történet folyását, segítenek meghatározni a karakter képességeit és gyengéit.

Játszható lényegileg korlátlan számú játékossal, de, mint a szerepjátékoknál általában, legjobb a 6 vagy kevesebb játékos. A titokzatosság és a hangulat elenyészik, ha a játékosok annyian vannak, hogy képtelenek figyelni egymásra.