A druida

A "fehér varázsló", aki kevésbé kedveli a csodákat, mint a természetet, melynek szemlélésekor csodásan működő erőket fedez fel ott, ahol mások csak ismerős dolgokat, illetve "hirtelen lehűlt levegőt", "enyhe rosszullétet", avagy "csak egy kicsit megszédültem" érzést fedeznek fel.
Számára az erők működése nem Egyetlenben összpontosul, hanem a világegyetemben folyamatosan változva, mindent áthat.
Osztja a régi bölcsek azon hitét, miszerint mágikus erők lakoznak a látható és láthatatlan világokban; erők, melyek "jóra és rosszra" egyaránt felhasználhatók.
Nem üdvözítő, aki másokat kegyesen megvált azok közreműködése nélkül, hanem olyan vezető, aki megmutatja ugyan az utat, de semmit nem tehet annak érdekében, hogy az útbaigazított azon is járjon. Megtapasztalta, hogy a jóság tartós uralma a világon lehetetlen, ezért csak egyes személyek képesek ezt az utat járni.
A druida tehát ember, aki éppúgy ki van téve betegségeknek, öregedésnek, mint bárki más, s kinek élete a halállal véget ér. Különbözik a többiektől azonban abban, hogy olyan egyéni képességeket bontakoztathatott ki önmagában, melyek másokból hiányoznak.
Az ősi druidák közösségük szellemi vezetői voltak, a próféták előfutárai. Rámutattak az egyén értékeire, aki tudását saját szelleme erejéből szerezte meg valamely tanító irányításával, s aki később segítség nélkül, értelme és tudása hatalmával nagy dolgokat tudott végrehajtani.

A druida hiedelemvilága maga a Természet. E hitet nevezzük egyszerűen természetvallásnak (naturalizmus). Nem tételes vallás, nincs alapítója, s nincsenek általánosan kidolgozott és lefektetett hitelvei. Mindenek létrehozója a Nap és a Fák, ezek hozzák létre a természeti Erőket. (Mai megközelítésben: azt mindenki tudja, hogy a Nap nélkül nem lenne élet a Földön, de az egész Földi élet a legnagyobb mértékben a fotoszintézistől függ. E nélkül nem lenne oxigén az atmoszférában, és ezzel együtt nem lenne lehetséges az állatok és az ember élete sem. A mai szintű szabaddá vált és felgyűlt oxigénállomány még főként a karbon-kori fáktól származik. De a tudományon túl sokkal többről van itt szó.) Ezekben az erőkben oldódnak fel a halottak lelkei is. A Természet „igazgatója” a Földanya. Tiszteljük még a hegyek, folyók szellemeit is.

Az ünnepek az évfordulók, a napéjegyenlőségek és a holdfázisok köré szerveződnek.

Nagy értéke van szemükben a családnak, és a gyermekáldásnak. A nők nem csak anyák, hanem egyenlő jogokat élveznek a férfiakkal.
Természetes környezet nélkül a státusz sem létezik (tehát mindaz, amitől valaki druidává válik), tehát városi környezetben nem élnek druidák. Ahogy a mondás is tartja: "a Természetről nem beszélni kell, hanem élni benne"

A druidák egyszerre gyógyítók, papok, és filozófusok, s leginkább valamilyen természetközeli foglalkozásuk van, pl.: kézművesek, vagy tanítók, állattenyésztők, erdészek, vadőrök stb.

 Minél szélesebb körű ismeretekkel rendelkezik egy druida, annál inkább egyfajta magányba kényszerül. Ugyanis e sajátos tapasztalatokról a másfajta szemlélet tükrében, nem nagyon van kivel beszélgetni. Egyszerű ember nem érti a gondolatmenetet, (bár ettől függetlenül vannak, akik úgy tesznek, mintha értenék). Aki érti, - leginkább valamelyik "sorstárs" - az általában nem ér rá, nincs otthon, vagy egyéb és ehhez hasonló okok miatt, nem lehet elérni.

A képzés

A druidák képzése sokban hasonlít a kínai taoista szerzetesek tanulmányaihoz. (A hasonlóság éppoly megdöbbentő, mint a görög és a kínai orvoslás egybeesései. Bár a két kultúra soha nem találkozott egymással, szinte évre megegyezően alakították ki és rögzítették azt az elméleti rendszert, ami majdhogynem hajszálra pontosan megegyezik egymással. Ez a görögöknél a "Négy Elem elmélete" címen futott, míg a kínaiaknál "Nyolcas Szabály" néven vált ismertté.)
Az összeállítás lényege az, hogy a tanuló, az anyagi világ adta lehetőségekből kiindulva ismerje meg a természeti erők hatását, mindeközben lehetőleg széleskörű ismereteket szerezzen a művészetek, a gyógyítás, a szertartások, illetve a "varázslatok" területén. Ez egyrészt a régebbi korok emberének elvárása is volt a druidákkal szemben, másfelől az egymásra épített tananyag, a gyakorlót a megfoghatótól az elvont dolgok világába vezette át úgy, hogy az illető nem vesztette el lába alól a talajt.
Jellegzetessége, hogy csak egy ábrát kell megjegyezni, de ez mindegyik résznek az ismereteit tartalmazza.
A cél az, hogy egyrészt a megszerzett ismereteket gyakorlatiasan lehessen alkalmazni bonyolult eszközök nélkül, másrészről ahhoz, hogy a Hagyomány élő maradjon az szükséges, hogy a gyakorló a tananyag elsajátítása közben, saját tapasztalataira támaszkodva, kialakítsa egyéni életvitelét.          (by Mira)